Jégkorong | Futsal | Strandlabdarúgás

Floorball szakosztály

Hokizni nemcsak jégen lehet!
Talán ez volt a mottója a floorball szakosztály létrejöttének, melynek története ördögien egyszerű: srácaink jég hiányában gyakran teremben gyakorolták a hokit, mivel a két sportág kiválóan kiegészítette egymást. S ha már játszottunk, a versenyzéshez is kedvet kaptunk, s így lettünk napjainkra a férfi OB2 meghatározó csapata.

Ördögök

Szakosztályunk kazincbarcikai gyökerekkel rendelkezik, de 2012-ben volt egy mélypont, amikor a megyeszékhelyre, Miskolcra került át. Aztán az Ördögök berkein belül szervezeti és személyi változások történtek, s egyesületünk egy fejlődő-növekvő pályára állt; majd ezzel párhuzamosan városunkban is jelentős intézményi- és sportfejlesztések történtek. Így minden feltétel adott lett ahhoz, hogy 2017 nyarán „hazahozzuk” padlóhoki csapatunkat, amit azonnal meg is ragadtunk. Hiszen számunkra nagyon fontos, hogy játékosainkat saját színünkben, saját városunkban lássuk viszont a pályán. A csapat tagjai között ott vannak egykori jégkorongosaink, akik egyben szakedzőink is. A továbbképzés mellett ők készítik fel jégkorongos gyermekeinket a bajnokságra, illetve szakosztályi keretek között komoly energiát szánunk az utánpótlás nevelésre is. Emellett a jég nélküli időszakban továbbra a floorballal kívánjuk kiváltani a jégkorongot. Összegezve: kifejezetten hosszútávra tervezünk ezzel a sportággal is, s az egyesület fejlődésének egyik szép példája a szakosztály.


Ha Te is kedvet éreznél Ördög-bőrbe és edzőcipőbe bújni, botot ragadni, akkor jelentkezz bátran! Szakosztályvezető: Ignéczi Balázs +36-20/ 662-5756 Megtalálsz minket a Facebookon is: Kazincbarcikai Ördögök Floorball Szakosztály