Egyesület - Az Ördög-sztori…

Négy aktív szakosztályt működtető egyesületünk egy dinamikusan fejlődő, s a város sportéletéért agilisan és elkötelezetten tevékenykedő klub, mely 2018-ban fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte.

Ördögök

A Kazincbarcikai Ördögök 1993-ban „születtek meg”, méghozzá a BVK Polimer Jégkorong Egyesület nyomdokain haladva. Akkor a jégkorong sportágon belül három korosztályban szerepeltünk a nemzeti bajnokságban.

Rengeteg szép eredményt értünk el; nemzetközi és hazai tornákat, egyéb jeges eseményeket rendeztünk, több száz, sőt lehet, hogy ezer gyermekkel szerettettük meg a korcsolyázást, hokizást. 2014-ben indultunk utoljára felnőtt OB IV-ben; ezen évadot követően két utánpótlás korosztályra szűkült a nevezésünk.

Floorball szakosztályunk a jégkorong teremváltozataként került sportági palettánkra, lehetőséget nyújtva a hoki utáni aktív versenyzésre, sportsikerek elérésére és közösség-építésre. Felnőtt csapatunk az Országos Bajnokság második vonalában a TOP 5-ben szerepel.

Városi szinten az elmúlt évek egyik sikercsapatának mondható NB II-es felnőtt futsal csapatunk, mely a harmadik szezonját futja a 2018/2019-es bajnokságban. A gárda az első évi bravúr-bronzát 2018 nyarán is meg tudta ismételni, ami büszkeségre ad okot.

Hazai mérkőzéseinken az állandó jó hangulat, a közel telt házas lelátók, s egy új sportág ilyen mértékű kazincbarcikai befogadása és szeretete minden várakozásunkat felülmúlta.

2018 nyarán már strandlabdarúgó szakosztályunk is teljes gőzerővel küzdött a forró homokon; U10-től U19-ig hét csapattal képviseltették magukat az Ördögök, s U16-os fiú csapatunk országos negyedikként zárt.

S lehet-e ezt még überelni?

Mi hisszük, hogy igen, hiszen 2019-2020-ra is „ördögien” komoly terveink vannak…